Hírek

Változások a Global Outreach Program ütemezésében

21 May , 2018,

Kedves érdeklődők!

A katolikus Global Outreach csereprogram minden évben 20-25 közép-európai diák számára biztosít ösztöndíjat, hogy azzal a kiválasztottak az Egyesült Államokban tanulhassanak egy egész tanéven keresztül. A jelentkezők kiválasztása az eddigi gyakorlat szerint annak az évnek a februárjában történt, amelyik év szeptemberében a cserediákok már az amerikai iskolák padjait kezdték koptatni.

Idén ez a gyakorlat megváltozik annak érdekében, hogy a szervezetnek több ideje legyen befogadó családokat keresni, s így minél több jelentkezőnek tudjunk lehetőséget biztosítani, illetve a diákok is kényelmesebben intézhessenek el minden fontosat a nagy utazás előtt. Ezért tehát a 2019/2020-as tanévben az ösztöndíjjal Amerikába utazni kívánók számára az ilyenkor szokásos interjúk már 2018 őszén, előreláthatólag novemberben meg lesznek tartva. Ez azzal jár – azon kívül, hogy nem februárban találkoznak a jelentkezők a szervezet amerikai vezetőivel egy rövid elbeszélgetés erejéig -, hogy nem 2019 januárja lesz a – honlapon majd elérhető – jelentkezési lapok kitöltésének és beadásának határideje, hanem jóval hamarabb, már október végén.

pontos időpontokról, határidőkről ezen a honlapon lehet majd értesülni, illetve emailben is válaszolunk a kérdésekre. Továbbá ajánljuk mindenkinek, hogy keresse meg az iskolájában azt a felsőbb éves (11-12. osztályos) diákot, aki esetleg már részt vett a programban, ő segítőkészen áll majd a kérdések elébe.

Kellemes év végét kívánunk mindenkinek, reméljük, hogy hamarosan találkozunk!