Hírek

Global Outreach Pályázat – 2016/2017

16 Nov , 2015,

Kiírásra került a 2016/2017 évre vonatkozó Global Outreach Pályázat. Kérünk minden jelentkezőt, hogy a következő dolgokra figyeljen a jelentkezési lap kitöltésekor.

– Minden oldalt, amelyet nem szükséges aláírni (ide tartozik a host-családnak küldendő levél is!) kérünk számítógéppel kitölteni! Kézzel írott, bescannelt jelentkezési lapot NEM áll módunkban elfogadni!

– Az aláírandó oldalakat kérjük bescannelve külön mellékletként beküldeni.

– Fontos, hogy idén az ajánlásokat az ajánló személyeknek, nem pedig a jelentkezőnek kell elküldenie, mind az amerikai, mind pedig a magyar e-mail címekre (ez tavaly óta érvényes szabály)!

– A jelentkezési lapot a [email protected] e-mail címre kérjük beküldeni, mi fogjuk továbbítani az amerikai elbírálók felé az összes pályázatot egyben! Mindenképpen szeretnénk mi (is) megkapni a pályázati anyagokat mind ellenőrzés, mind pedig későbbi kapcsolattartás céljára!

– A jelentkezési lap mellett szükséges egy ún. pártfogolti lap kitöltése is, mellyel a diák kéri, hogy kiválasztás esetén felvételt nyerjen az Alapítvány pártogoltjainak körébe. Ez a dokumentum innen tölthető le.

A jelentkezési lap elején található, 8 pontból álló “Application Informations”-t kérjük mindenki alaposan olvassa el, a leggyakoribb kérdésekre válaszokat illetve pontos kitöltési és beküldési útmutatót is tartalmaz.

A jelentkezési lap beküldési határideje:
2016. január 15.

2016/2017 JELENTKEZÉSI LAP LETÖLTÉSE

Idén az amerikai alapítvány anyagi támogatással járó ösztöndíjat is indít olyan diákok számára, akiknek esetleg nehézséget okoz a részvételi díj kifizetése:

“Global Outreach offers a scholarship to help cover the program fee for those in need of assistance. To be considered for this scholarship you must complete the required scholarship application and submit with your student application and cover letter for the GO 2015/2016 program by January 15, 2016.”

További részletek

A támogatásra pályázni e-mailben lehetséges Barbara Tota-Boryczka-nál a [email protected] címen, aki válaszként elküldi a szükséges jelentkezési lapot, illetve a további teendőket.